Oldalak

2012. december 8., szombat

A Mediwel Kft. Mikulása ellátogatott néhány helyre és nem ment üres zsákkal - I. rész


A héten milliónyi ember várta a Mikulást és a Karácsony közeledtével az emberben felerősödik egy érzés, a gondoskodás, a támogatás, az együttérzés egy másik, segítségre szoruló ember iránt. A segítségnek sok módja lehet. A Mediwel Kft. tulajdonosai Decker Boglárka és Bálint István nem csak most az ünnepi hangulatban fordítanak figyelmet a valamiben hiányt szenvedő vagy valamiféle segítségre, támogatásra szoruló emberek felé (nem csak szociális vonatkozásban),  hanem egész évben. 
Nemrég az UTE Tornaszakosztályának adományoztak az utánpótlás nevelés számára egy OTO Flabélos és egy OTO Chili edzőgépet az eredményesebb felkészülés érdekében.

Most Mikulás alkalmából szerettek volna olyan helyre, helyekre adni egy OTO Flabélos Teljes Testvibrációs edzőgépet, ahol ez valódi segítséget jelent olyan embereknek, akik rehabilitációra szorulnak bármely okból, vagy igen leszűkültek a lehetőségeik a mozgás tekintetében és mindannyian tudjuk, hogy a szellemi- és testi egészségünk szempontjából mindenki számára fontos a rendszeres testmozgás.

Tegnap a Hermina út 21. szám alatt jártunk, a Vakok Állami Intézetében

Előzetesen beszélgettünk Szulyák Eleonóra, rehabilitációs igazgatóval, hogy milyen segítséget jelentene ez számukra. Elmondta, hogy korlátozott az ott lakóknak, látássérülteknek a mozgási lehetőségük, mert futni a parkban és hasonló tevékenységek, amik számunkra egyszerűnek tűnnek, kevésbé jöhetnek szóba, inkább a felügyelt például konditermes foglalkozások. A beszélgetések alapján a tulajdonosok úgy érezték ez nagyon jó helyre kerül, így vittünk magunkkal egy OTO Flabélos teljes testvibrációs edzőgépet. Reggel Szulyák Eleonóra fogadott minket és bemutatta nekünk milyen részlegek működnek az intézményen belül, miközben a helyére került az OTO Flabélos:  
"A Vakok Állami Intézete egy szociális intézmény, felnőtt korú látássérülteket látunk el, többféle részlege van, többféle szolgáltatásaink vannak. A rehabilitációs intézmény, ami 5 évre adhat ellátást a klienseinknek, utána menni kell nekik tovább, vagy önálló élet vagy másik intézmény vagy valami hasonló. Ez az idő van a felkészülési időre.  Ebben az épületben van a helyük a 2. és 3. emeleten, ott vannak a lakórészlegek.
Van ápoló-gondozó részleg, ami az idősebbeknek az ellátására szolgál, vagy azoknak, akiket nem lehet a rehabilitáció után önálló életre ösztönözni, ott 100 körüli lakónk van. Ebben az épületben is van körülbelül 20 fő közülük. Idősebbek pedig a másik épületben, ami a Hungária útra néz a bejárata, ott vannak körül-belül százan. Közel vannak hozzánk, így nem okoz gondot az átjárás.
Van egy nappali ellátó részlegünk a bejáratnál, oda reggel, délelőtt jönnek a kliensek és itt töltik nálunk a napot és délután hazamennek, ez egy 30 fős csoport. 
Van egy családsegítő részlegünk, ők a külsős, nem az intézeti lakók ügyintézéseit, félhivatalos ügyeinek intézését végzik és segítenek a családoknak.

Van egy különleges részlegünk, ami az országban egyedülálló, a Vakok Elemi Rehabilitációs csoportja, ez fent van az első emeleten, ami 30 éve működik. Az arra szolgál a felnőtt korban megvakult embereknek az újra tanítása a mindennapi élet dolgaira,mert aki elvesztette a látását felnőtt korban az teljesen kiszolgáltatottá  válik és teljes ellátásra szorulna, ha esetleg nem esne túl ezen a rehabilitáción, amit itt kap. Ez ilyen intenzív oktatási forma, mintha tanórák lennének egy oktatási intézményben 45 perces tanórák vannak. Egyénre szabottan készítjük a rehabilitációs tervet 3 hónapos bentlakással általában, amit lehet hosszabbítani és addig újra tanulják a higiénés dolgokat, az öltözködést, tisztálkodást, főzést, mosást, takarítást, gyerek ellátását, a segédeszközöknek a  használatát, az informatikát, a közlekedést, mindent, ami ehhez a megváltozott élethelyzethez szükséges. Nem csak a felnőtt korban megvakult emberek kerülhetnek ide, hanem azok is, akik gyermekkoruktól vakok, mivel most divat az integrált oktatás, a látók között járnak, de nem tudják elsajátítani a technikákat, ami az önálló élet vezetéshez szükséges és nekik szükségük van erre a fajta segítségre. Vagy azért jönnek ide hozzánk, mondjuk a vakok iskolájába jártak és ott a vakos oktatásban vettek részt,  viszont amikor még oda jártak,  nem abban az élethelyzetben voltak,  amikor bizonyos dolgokra szükségünk van, mint például mondjuk a látó gyermekünket sem tanítjuk meg főzni, mosni, takarítani 14 éves kor alatt feltétlenül,  meg gyereket pelenkázni, hanem csak arra,  ami az életkorának megfelelő és onnan kikerülve bármikor gyermeket akar vállalni, azt már meg kell tanítani neki – a csecsemő gondozást vagy például felsőoktatásba készül menni és ahhoz a tanulást segítő segédeszközök használatát megtanítani vagy egyáltalán az útvonalat az otthona és az iskola között, vagy ha megszerelmesedik és férjhez akar menni,  akkor a háztartási ismereteket. Ez a központ erre való.

Külön ágazat a rehabilitációs és egészségügyi ágazat, ezek egymás mellett működnek. Mindkét részlegben dolgozik egészségügyi és rehabilitációs szakember is. Központi csoportokban vannak ellátva a részlegek és a rehabilitációs szakemberek, úgymint a gyógypedagógusok, pszichológusok, szociális munkások, a foglalkozási rehabilitációs tanácsadók,  a szabadidős szervezők, ez egy olyan 70 ember körül. Az egészségügy az pedig az ápolók, a gondozók a gyógytornászok, ez a másik ágazat. De egy helyen ugyanazokkal a kliensekkel dolgoznak, csak más a szakmai vezetőjük."

Szó esett arról, hogy milyen problémákkal tudnak foglalkozni az intézményben és kiderült, hogy nem csak a látássérültek számára nyújt lehetőséget a rehabilitációra az itt dolgozó szakemberek munkája:
"Nem csak a látássérülésre koncentrálunk, hanem most már jellemző, hogy a látássérültség mellett egyre többen jelentkeznek azok,  akiknek egyéb sérültsége is van és igyekszünk ehhez felnőni és egy ilyen team munkában közösen folyik a munka a gyógypedagógussal, elemi rehabilitációs tanárral, gyógytornászokkal, pszichológussal, illetve most már egyéb szakemberekkel is, mert vannak olyan agyi sérültek, akiknél nem a szem állapotával van baj, hanem az agy nem tudja feldolgozni az információt, akkor igénybe vesszük  például neuropszichológus segítségét." (Szulyák Eleonóra)

Beszélgettünk az ott dolgozó fiatal gyógytornászokkal is, aki szívesen válaszoltak a kérdéseinkre és meséltek az ott folyó munkáról.
 - Mi a legsúlyosabb például mozgásszervi probléma, amellett, hogy a kliensek gyengén látók vagy teljesen vakok?(Mediwel)
 - Van, akinek mindkét lábszára amputált, amellett, hogy teljesen vak, tehát semmit sem lát. Úgy érkezett hozzánk, most már be is költözött, hogy  kerekesszékkel tudott csak közlekedett, most ott tartunk a 3 hónap alatt, hogy 1 darab nordic walking bottal pásztázva közlekedik a lábán. Még nem tud hosszú távokat megtenni, de itt az épületen belül tud közlekedni. Ő egy nagy siker számunkra is.

- Órarend szerint jönnek a kliensek, vagy mindenki akkor jön ide a terembe, amikor ráér?(Mediwel)
- Beosztás szerint járnak, de mindig vannak olyanok, akik megjelennek, hogy nem férnek be esetleg? :)
Szabóné Berta Irén, az intézet igazgatója is kedvesen fogadott minket. Nagyon örült, hogy kaptak egy ilyen testvibrációs gépet, mert nagyon hasznosnak látja a használatát szabadidős vonatkozásban, de az egészség az, ami mindennél fontosabb.
Bálint István, a Mediwel Kft. ügyvezető igazgatója átadta hivatalosan egy baráti kézfogás kíséretében az adományt az Intézet részére.



A gép átadását követően bemutattuk a gép használatát a gyógytornászoknak, akik nagyon érdeklődőek voltak és már ötleteik is voltak, hogy kikkel kezdik majd az új "családtag", az OTO Flabélos használatát, akinél eddig nem sikerült különösebb eredményeket elérni.  A rehabilitációs igazgató és a gyógytornászok véleménye szerint nagyon sok kliensnél tudják majd eredményesen alkalmazni a gépet, nagy lehetőség és segítség ez a számukra. Kíváncsian várjuk az eredményeket:)































Ez volt az első hely, ahová eljutott a Mediwel Mikulása. Hamarosan olvashatják, hol okozott még nagy örömöt.... :)

Köszönjük a figyelmüket!


Kérem, kövessenek minket Facebook oldalainkon:

Részletes információkat a gépekkel kapcsolatban a honlapunkon olvashatnak:
OTO Flabélos:

Talpmasszírozók(OTO Big Foot, OTO Power Foot):

OTO Chili:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése